Mi köze a redőnynek a gyerekbarát otthonhoz?
Minden szülő és gyermeket tervező pár egyetérthet abban, hogy a kicsi érkezéséhez maximálisan biztonságossá kell tenni a lakást vagy a családi házat. A kicsi gyerekek, elérve a totyogós kort, mindent közelről akarnak megvizsgálni, kipróbálni, kézbe vagy a szájukba fogni. Bennük még nem fejlődött ki a veszélyérzet, nincs elég tapasztalatuk és nem tudnak magukra vigyázni sem. A szülők dolga, hogy megelőzzék az otthoni baleseteket.
A speciálisan, erre a célra készült termékek egész garmadája áll rendelkezésre ahhoz, hogy gyerekbiztos lakást rendezzenek be. Nem minden eszközt kell a gyerekbiztos termékek között keresni. Bizonyos kiegészítőket már egyébként is használunk a hétköznapokban, de csak később derülhet ki, hogy gyerekek számára sem balesetveszélyesek.
Az alumínium redőny egyike ezeknek a sokoldalú kiegészítőknek. A konnektorok, a szekrényajtók, fiókok és sarkok felkészítése mellett tehát az ablakokról sem szabad elfeledkezni.
Az alumínium redőny miért gyerekbiztos kiegészítő?
Egy árnyékoló nem biztos, hogy az első helyeket foglalja el a veszélyesnek bizonyuló kiegészítők listáján. Alaposabban körbejárva a témát, látható, hogy bizonyos típusok veszélyesebbek, mint a többi. Elsősorban azokra az árnyékolókra kell gondolni, amiket kézi mozgatásúnak terveztek. A láncos, zsinóros reluxák, rolók, roletták mind balesetveszélyesek.
A kisgyerekek felmászhatnak az ablak közelében elhelyezett bútorokra és onnan elérhetik az árnyékoló zsinórját. Egy ilyen találkozás nemcsak balesetveszélyes, de nagyon könnyen végzetes is lehet. Jobb felkészülni és az ilyen beltéri árnyékolók helyett inkább a kültéri árnyékolókból választani.
A redőny teljes mértékben megfelel a gyermekbiztonsági szempontoknak, mert biztonságos és könnyen kezelhető. A redőny modern változata már zsinórmentes működésre képes. A redőnynek nincsenek szabadon lógó alkatrészei, az automatizált modelleket gombnyomásra vagy távirányítással lehet lefelé és felfelé mozgatni. A kisgyerekeket nem fenyegeti fulladásveszély, ha a zsinórok, láncok elérhető közelébe kerülnek.
Érdemes előre gondolkodni és már egy felújítás, építkezés vagy korszerűsítés alkalmával is figyelembe venni, hogy milyen szempontok alapján kerüljön árnyékoló az ablakokra. A szúnyoghálóval kombinálható, automatizálható, betörésbiztos, erős és tartós, külső, alumínium árnyékoló kérdés nélkül egy kiváló döntésnek számít.
Az alumínium redőnyök használata az ingatlant komfortosabbá, biztonságosabbá teszi, nagyobb kényelmet nyújt a családnak és egyáltalán nem veszélyezteti a gyermekek testi épségét.
Árnyékolás az egész családnak
A modern árnyékolók olyan kiadást jelentenek egy háztartás számára, amibe érdemes befektetni. Fontolja meg a döntést, mert éveken keresztül ugyanazt az árnyékolót fogja majd használni! A mi termék választékunk magába foglalja a modern árnyékolástechnikai eszközöket, minden igényre vonatkozóan.
A honlapon szereplő információk segítenek jobban megismerni a termékeket és kiválasztani közülük a megfelelőt. Amennyiben szüksége van még tájékoztatásra, lépjen velünk kapcsolatba az elérhetőségeink egyikén!

