Műanyag redőny, alumínium redőny – melyiket érdemes választani?

műanyag redőnyök sokáig egyetlenként uralták a redőnyök piacát, azonban megjelent egy kihívó, így nehezebbé vált a választás.

A fent nevezett kihívó az alumínium redőny, ami ugyan már viszonylag régóta létezik és megvásárolható, mégsem volt igazán elterjedt hosszú ideig, pedig az előnyei számosak, hátrányai pedig szinte nincsenek is. Annak érdekében, hogy a műanyag redőny mellett alumíniumból készült társa is elterjedtebb lehessen, ismertetjük mindkét típus tulajdonságait.

műanyag redőny tökéletesen ellátja a feladatát, azaz elzárja a lakást a beáramló fény és a kíváncsi tekintetek elől. A használata egyszerű, hiszen a redőny súlya kifejezetten alacsony, de akár automatizálható is, és számtalan színben, illetve akár egyedi méretekben is elérhető. Anyaguknak köszönhetően ellenállnak az időjárás viszontagságainak, könnyen tisztíthatóak, hosszú élettartamúak, meghibásodás esetén pedig egyszerűen javíthatóak.

Az alumínium redőnyök gyakorlatilag ugyanezt képesek nyújtani valamivel nagyobb súly mellett, ami nem csak az anyaguknak, de a lamellákban található szigetelésnek is köszönhető. E szigetelőrétegnek köszönhetően az alumínium redőny szerepet játszhat a lakás hő- és hangszigetelésében, de emellett nagyobb biztonságérzetet is képes nyújtani a szerkezetéből és anyagából adódóan, ami kiegészíthető az úgynevezett feltolásgátló rendszerrel is, aminek köszönhetően az illetéktelenek nehezebben, vagy épp egyáltalán nem juthatnak be a lakásba.

Fontos azonban megemlíteni a hátrányokat is: a műanyag redőny esetében ez a rövidebb élettartam és a fizikai hatásokkal szembeni gyenge ellenállás, az alumínium redőny esetében pedig a valamivel magasabb ár; ezek tudatában érdemes választani, de mindkettő tökéletes megoldást nyújthat az árnyékolás problémájára.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését a műanyag és alumínium redőnyök iránt, tekintse meg az általunk kínált típusokat, ha pedig kérdése lenne termékeinkkel kapcsolatban, illetve, ha vásárolni szeretne, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén, és kérjen árajánlatot!

Kérje díjmentes ajánlatunkat. Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma!

Kapcsolódó cikkek

Tippek a szekcionált garázskapu beépítéshez

Tippek a szekcionált garázskapu beépítéshez

Az autó tulajdonosok száma jelentős hazánkban, ami nem meglepő, ha a saját autó előnyeit sorra vesszük. A sok autós azonban sok parkolóhelyet is igényel, de ez az igény sok helyen nem teljesül. Egy saját garázsban van a legnagyobb biztonságban és elérhető közelségben...